A gyengeség baljós ereje
Hetek - Hit és érték - 2006. április 7.

„Elbánt velem a természet, elvégezém, hogy gazember leszek.” Csaknem fél évezrede így mutatkozik be Shakespeare Gloster hercege a világ színházi közönségének. A púpos-nyomorék Gloster baljós fogadalmát beteljesítve válik III. Richárddá. Szánalmasan ugrálva jut el és kapaszkodik fel Anglia trónjára. A trónhoz vezető rögös úton szemrebbenés nélkül, torz élvezettel küldi a másvilágra vélt és valódi ellenfeleit, nem kíméli az áhított hatalmát veszélyeztető királyi gyermekeket. Éppen úgy, ahogy híveit sem. Bolingbroke herceget sem kíméli, aki - a könnyen rászedhető tömeget manipulálva - trónra juttatta.

A 20. század két világháborúval, öt népirtással és számos helyi öldökléssel gondoskodott arról, hogy Shakespeare története aktuális maradjon, és az ezredforduló óta eltelt évek sem küldték a süllyesztőbe. Poroszország 1871-ben legyőzte az Angliával csaknem egyenrangú Franciaországot. 1918-ban pedig Porosz-Németország hevert az egykori vesztes lábai előtt. A germánok erejét jelképező földbirtokos-katona osztály számára a vereség elfogadhatatlan volt. Olyannyira, hogy nem is akarták hinni, ami megtörtént! A porosz földesúri-katonai kaszt történelmének tükrébe nézve nem ismert magára.


A kép önmegvetéssel sújtotta. Ilyen sújtás sokáig nem volt tűrhető! Nem is tűrték. Hindenburg vezértábornagy 1918. november 18-án, a vereség napján jelentette ki, hogy a német hadsereg a harctereken nem is szenvedett vereséget. A dicső német seregeket a pacifisták, a szabotőrök és az értelmiség áruló tőrdöfése kényszerítette fegyverletételre. Így született meg a tőrdöfés mítosza, a Dollstoss. Nyomában hamarosan színrelépett a germán faji tudósok, írók és újságírók hada. Ők vállalták, hogy a zabolátlan szellemi manipuláció módszereivel a vereséget győzelemmé varázsolják. Megnyílt az út a hitleri német fundamentalizmus, a második világháború előtt. Az előtt a véres dráma előtt, amely nemcsak a világra mért csapást, de a német öncsonkításhoz is vezetett. Így hát egy mélyen rejlő társadalmi gyengeség erőfitogtatással, a vallási mítosz rangjára emelt felsőbbrendűség-tudattal való „kezelése” vezetett Németország újabb vereségéhez. Mégpedig történelmi másodperceken: huszonhét éven belül!

A gyengeség baljós ereje szindrómát a 20. századtól a 21. század örökölte. Ez az örökség a középkor végének történelmében gyökerezik. A középkor történelme az arab-iszlám társadalmi fejlődés, a tudomány és művészet kiváló teljesítményeit jegyezte fel. Ez a lendület az újkor elején megtorpant. E megtorpanással azonos időben kezdődött meg az elgyengülésnek erőszakos hódításokkal, erőfitogtatással való gyógyítása. Az ottomán seregek Andalúzia, Szicília, a Balkán, Magyarország meghódítása után Bécsig meg sem álltak. A gyengeség egy ideig erős hadait csak a 17. század utolsó harmadában sikerült Bécs falai előtt megállítani.

Az 1967-es hatnapos háború egy laboratóriumi kísérlet pontosságával világít rá a gyengeség baljós erejének természetére. Az Egyiptom, Szíria és Jordánia vezette hadak vereségének első híreire a háborúban győzni látszó országtól távoli, olajban gazdag, de szegény lakosságú Líbiában megkezdődött a századok óta őslakos zsidó polgárok üldözése. Zsidó polgáraikat megfosztották állampolgárságuktól. Kirabolták, majd elüldözték őket az országból. Mintha bármi közük lett volna annak a seregnek a vereségéhez, amelyben Líbia részt sem vett. A gyengeség baljós ereje diadalmaskodott ismét - védtelen polgárok felett!

Az 1972-es müncheni olimpia óta a világ a gyengeség baljós ereje egyre gyakoribb és egyre pusztítóbb dühkitöréseinek árnyékában él. Európa, Amerika, a Közel-Kelet, Délkelet-Ázsia, Afrika alattomosan elrejtett bombáknak, öngyilkos merénylők robbanásainak, a gyűlölet vulkánkitöréseinek közepette éli mindennapjait. A gyengeség kétségbeesett ereje megsemmisítéssel fenyeget országokat („Halál Amerikára, halál Izraelre!”) - de valójában egyre szókimondóbban a nyugati civilizáció megsemmisítését ígéri!

A polgári szabadságot élvező, erős és erősödő gazdasággal bíró Nyugat félelembe dermedve áll a létét fenyegető kihívással szemben. Nem is állnak, de hajlonganak a kihívók, az átkozódók, a fenyegetők előtt.

Íme! A nemzetközi terrorhálózat egyik palesztin szervezete demokratikus választás nyomán hatalomra jutott. A Nyugat az eredményhirdetés első perceiben ritka egységbe forrva esküdött fel a népirtással fenyegető terrorszervezet nemzetközi bojkottjára. A későn nyugovóra tért nyugati polgár még egy kiadósat sem alhatott, amikor reggel megtudhatta, hogy a tegnapi fogadkozás mára érvénytelen, mert közben a felelős kormánynak eszébe jutott, hogy a szóban forgó terrorszervezet demokratikus procedúra nyomán szerezte meg a hatalmat. Márpedig egy demokratának elemi kötelessége tisztelni és támogatni a másikat!

„Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik!” Adolf Hitler és a fasizmus 1933 januárjában talán nem tisztán demokratikus parlamenti választások eredményeképpen ragadta meg a hatalmat?

Nehezen hihető, hogy a Brüsszelben összesereglett Európa-kormány busásan fizetett miniszterei és hatalmas apparátusának tagjai soha nem hallották, és így fogalmuk sincs arról, hogyan ringott a demokrácia bölcsőjében a hitleri fasizmus. Erről még akkor is kötelességük lenne tudni, ha más fontosabb elfoglaltságuk miatt nem olvasták volna Joseph Goebbels fasiszta propagandaminiszter - majd néhány órára kancellár - őszinte szavait, amelyek 1940. április 5-én fasiszta újságírók tájékoztatásán hangoztak el: „Mostanáig sikerült homályban tartani ellenségeink előtt Németország igazi céljait, ahogy 1932 előtt hazai ellenségeink sem tudták, merre haladunk. Nem tudták, hogy a törvényességre való esküvésünk csupán trükk! Törvényesen akartunk hatalomra jutni. De nem kívántunk törvényesen élni a hatalommal!”

Feltehetően - még ha a fenti cinikus szavakról nem is tudnak - nem történelmi analfabétizmusról, hanem a kellemes élet akár nyúlfarknyi meghosszabbításáról van szó, „utánunk pedig az özönvíz”.

A terrorizmussal szembeni cselekvésiszonyt humanista frázisokkal álcázott magyarázatokkal leplezik. Törvényesítik. Erkölcsileg. Mondván: „Senkinek sincs joga sértegetni és megsemmisítéssel fenyegetni egymilliárd ember vallásos hitét!” Csakhogy ki él ilyen szándékkal? És ha vannak, és bizonyára vannak, akik ilyen szándékkal élnek, kik azok, akik képesek ilyen őrült szándékot megvalósítani?

Az álszent és vészjósló játékkal homlokegyenest ellenkezően az iszlám hitűek százmillióit kellene megvédeni - önmagunkkal együtt - a túszejtők, a lefejezők, az újabb népirtásra készülődők, egy civilizáció megsemmisítésére felesküdtek romboló dühétől.