
Hinni a művészet erejében Salamon Pál
íróval az erőszakról, az élet értelméről és a mítoszokról
KULTÚRA - NAPLÓ 7
Toldi Éva
A
diktatúrák bukásával tapasztalható, hogy az emberek mérhetetlen szabadságvágya
miként alakulhat át parttalan szabadossággá. Ez pedig meleg ágya az elfojtott
indulatok korlátlan kiszabadulásának, s gyakran forrása a másik ember,
a másság elleni gyűlöletkeltésnek. Az emberek a megoldhatatlannak látszó
problémákat képtelenek átbeszélni, az összefogás ma sokkal nehezebb ügy,
mint különböző uszító zászlók mögé állni, vagy csípőből lövöldözni a tőlünk
eltérő véleményen lévőkre - mondta nemrég egy író-olvasó találkozón Salamon
Pál író a Megyei Pedagógiai Intézetben. A hetvenes évek végétől Izraelben
élő alkotó A Sorel-ház című népszerű művével méltó elismerést váltott
ki.
Az íróval a találkozó szünetében beszélgettem.
- Ön a nemes tartalmú küldetéses irodalom mellett tette le a voksát.
Ez valamiféle szellemi elkötelezettséget is jelent?
- Igen, de semmiképpen nem önös politikai irányban, hanem mindig a közérdekeit,
az emberi értékeket szem előtt tartva. Ortegát, a spanyol író-filozófust
igyekeztem cáfolni, aki a húszas években egy esszéjével -A művészet elembertelenítése
- a vulgáris értelmiségi elit torzóját vázolta fel, amely ember nélkül
akar irodalmat csinálni. Szerinte az írónak el kell felejteni a közönséget,
és csak egy bizonyos irodalmi elit számára kell írnia. Ennek a szellemi
áramlatnak sajnos máig óriási hatása van a posztmoderntől az egészen olvashatatlan
irodalomig, ahol nincs történet, ahol a művészet öncélú. Ez az irányzat
lebecsüli az irodalomnak azt a képességét, lehetőségét, hogy az emberekre
hasson. Azaz, hogy az olvasás nyomán leüljenek beszélgetni, töprengeni
az élet dolgairól. Hogy az irodalom szava el jusson esetleg az élet árnyékosabb
oldalán élőkhöz is. Azok az írók, akik már nem képesek értelmes célok
szolgálatába állni, érdektelen irodalmat csinálnak. A hang nélküli énekesek,
a dallam nélküli zeneszerzők, az irodalom nélküli irodalom tulajdonképpen
az ember önmaga ellen fordulásának művészeti vetülete.
- Mi a véleménye, mint Izraelben élő írónak, az arab-izraeli feloldhatatlannak
látszó konfliktusról, az érdekek harcáról?
- Ma egyetlen világérdek létezik, az erőszak megszünteté e. Az iszlámnak
éppúgy érdeke fellépni a szélsőséges gyűlölet keltés ellen, leszámolni
az erőszak kultuszával, mint más országoknak. Mert az erőszak fertőz.
Tagadhatatlan, hogy Algériában éppúgy átvágják a falusi lakosok torkát,
s az iszlám gyűlölet már önmaga ellen fordul, mint ahogy Párizsban és
New Yorkban bombákat robbantanak. Nem izraeli-arab ellentétről van szó.
E megfogalmazás csak a felszín. Az ellentétek feloldásának kulcsa a lélek
mélyén és az akarat erejében rejlik.
- Mi a véleménye II. János Pál pápa békemissziós tevékenységéről?
- Mint Szent Péter utóda, Róma püspöke, rengeteget tett már egyházáért,
a katolicizmusnak a harmadik évezredbe való vezetését tartva szem előtt.
Nagy tehetségű és lelkiismeretes embernek tartom. Felismerte, hogy nem
tesz jót az egyháznak az antiszemitizmus és az istengyilkosság hamis mítoszának
fenn tartása, ezért fellépett ellene, s mintegy feloldozta a zsidóságot
az el nem követett bűn alól.
- A Sorel-házban egy helyütt azt olvashatjuk: „Az élet értelméről
nem töprengeni kell, ha nem meg kell teremteni... Az emberi dolgok értelme
egyetlen varázslat: a Semmiből a Valami megteremtése.” Kritikája nyilván
korunk zengzetes politikai- vallási-ideológiai ígéret zavarára is céloz...
- Mi, emberek, ideológia-gyárosok vagyunk, csodálatos elméleteket dolgozunk
ki, de nem tudunk aszerint élni. Hisztérikusan materialista korunk az
irodalom és a művészetek temetőjévé válik, mert hiányzik a hit az emberekből.
Az élet magasabb rendű értékeivel párhuzamosan a művészet transzcendenciája
is megkopik lassan a világban, ha nem lesz újjászületés. Én bízom benne,
hogy lesz! Es hiszem, hogy a gyűlölet mítoszai ellen egyedül a megértés
mítoszának megteremtését állíthatjuk szembe. Es erre a művészet és az
irodalom lehet képes.
|