Hinni a művészet erejében Salamon Pál íróval az erőszakról, az élet értelméről és a mítoszokról
KULTÚRA - NAPLÓ 7
Toldi Éva

A diktatúrák bukásával tapasztalható, hogy az emberek mérhetetlen szabadságvágya miként alakulhat át parttalan szabadossággá. Ez pedig meleg ágya az elfojtott indulatok korlátlan kiszabadulásának, s gyakran forrása a másik ember, a másság elleni gyűlöletkeltésnek. Az emberek a megoldhatatlannak látszó problémákat képtelenek átbeszélni, az összefogás ma sokkal nehezebb ügy, mint különböző uszító zászlók mögé állni, vagy csípőből lövöldözni a tőlünk eltérő véleményen lévőkre - mondta nemrég egy író-olvasó találkozón Salamon Pál író a Megyei Pedagógiai Intézetben. A hetvenes évek végétől Izraelben élő alkotó A Sorel-ház című népszerű művével méltó elismerést váltott ki.

Az íróval a találkozó szünetében beszélgettem.

- Ön a nemes tartalmú küldetéses irodalom mellett tette le a voksát. Ez valamiféle szellemi elkötelezettséget is jelent?

- Igen, de semmiképpen nem önös politikai irányban, hanem mindig a közérdekeit, az emberi értékeket szem előtt tartva. Ortegát, a spanyol író-filozófust igyekeztem cáfolni, aki a húszas években egy esszéjével -A művészet elembertelenítése - a vulgáris értelmiségi elit torzóját vázolta fel, amely ember nélkül akar irodalmat csinálni. Szerinte az írónak el kell felejteni a közönséget, és csak egy bizonyos irodalmi elit számára kell írnia. Ennek a szellemi áramlatnak sajnos máig óriási hatása van a posztmoderntől az egészen olvashatatlan irodalomig, ahol nincs történet, ahol a művészet öncélú. Ez az irányzat lebecsüli az irodalomnak azt a képességét, lehetőségét, hogy az emberekre hasson. Azaz, hogy az olvasás nyomán leüljenek beszélgetni, töprengeni az élet dolgairól. Hogy az irodalom szava el jusson esetleg az élet árnyékosabb oldalán élőkhöz is. Azok az írók, akik már nem képesek értelmes célok szolgálatába állni, érdektelen irodalmat csinálnak. A hang nélküli énekesek, a dallam nélküli zeneszerzők, az irodalom nélküli irodalom tulajdonképpen az ember önmaga ellen fordulásának művészeti vetülete.

- Mi a véleménye, mint Izraelben élő írónak, az arab-izraeli feloldhatatlannak látszó konfliktusról, az érdekek harcáról?

- Ma egyetlen világérdek létezik, az erőszak megszünteté e. Az iszlámnak éppúgy érdeke fellépni a szélsőséges gyűlölet keltés ellen, leszámolni az erőszak kultuszával, mint más országoknak. Mert az erőszak fertőz. Tagadhatatlan, hogy Algériában éppúgy átvágják a falusi lakosok torkát, s az iszlám gyűlölet már önmaga ellen fordul, mint ahogy Párizsban és New Yorkban bombákat robbantanak. Nem izraeli-arab ellentétről van szó. E megfogalmazás csak a felszín. Az ellentétek feloldásának kulcsa a lélek mélyén és az akarat erejében rejlik.

- Mi a véleménye II. János Pál pápa békemissziós tevékenységéről?

- Mint Szent Péter utóda, Róma püspöke, rengeteget tett már egyházáért, a katolicizmusnak a harmadik évezredbe való vezetését tartva szem előtt. Nagy tehetségű és lelkiismeretes embernek tartom. Felismerte, hogy nem tesz jót az egyháznak az antiszemitizmus és az istengyilkosság hamis mítoszának fenn tartása, ezért fellépett ellene, s mintegy feloldozta a zsidóságot az el nem követett bűn alól.

- A Sorel-házban egy helyütt azt olvashatjuk: „Az élet értelméről nem töprengeni kell, ha nem meg kell teremteni... Az emberi dolgok értelme egyetlen varázslat: a Semmiből a Valami megteremtése.” Kritikája nyilván korunk zengzetes politikai- vallási-ideológiai ígéret zavarára is céloz...

- Mi, emberek, ideológia-gyárosok vagyunk, csodálatos elméleteket dolgozunk ki, de nem tudunk aszerint élni. Hisztérikusan materialista korunk az irodalom és a művészetek temetőjévé válik, mert hiányzik a hit az emberekből. Az élet magasabb rendű értékeivel párhuzamosan a művészet transzcendenciája is megkopik lassan a világban, ha nem lesz újjászületés. Én bízom benne, hogy lesz! Es hiszem, hogy a gyűlölet mítoszai ellen egyedül a megértés mítoszának megteremtését állíthatjuk szembe. Es erre a művészet és az irodalom lehet képes.